Vörös Attila interjú
Június 16-án a Fémvár.hu fesztivál alatt nem csak a már két publikált interjú készült, hanem többek között még a mai metal színtér egyik legismertebb és legközvetlenebb arcával Vörös Attilával is elbeszélgettünk. Nyomon követhetjük a kis Attila szárnybontogatásait, első komoly metal zenei élményeit, de a nagy áttörést hozó Nevermore sztorit is kiveséztük rendesen!
Mi volt az oka annak, hogy elkezdtél gitározni? Befolyásolta az, hogy édasapád hanglemezboltot üzemeltetett?
Mivel édesapám és a családban még jó sokan rock zenét hallgattak, így engem is hamar megtalált ez a fajta muzsika, nagyjából 11 éves koromban. Ekkor a zenélés még egyáltalán nem foglalkoztatott, az csak később jött. Olyan 15 éves körül voltam egy edzőtáborban - egyébként akkoriban kajakoztam - és az egyik kenus srácnál volt egy akkusztikus gitár, ami aztán mindenki kezébe került, de nálam valamiért ott maradt, nagyon megteteszett az egész, ott rögtön meg is tanultam a legendás Smoke On The Water nyitó riffjét egy húron eljátszani és onnantól kezdve nem volt megállás! 16 éves koromban karácsonyra kaptam egy elektromos gitárt, ami egy B.C. Rich gitár volt, és onnan már nem volt visszaút!
Milyen zenekarok hatottak rád kezdetben? Esetleg az öreged lemezboltjában kutakodva találtál olyan zenéket, amik később sorsfordítónak bizonyultak?
Igazából apukám nagyon szerény ember, így nem is erőltette ránk az ő zenéit, így a metallal valamikor általánosban ismerkedtem meg az egyik haverom bátyján keresztül, az első dal, amit megszerettem az a Clawfinger-től a Do What I Say volt a Use Your Brain lemezről. Utána jött az Exploited Beat The Bastards című full thrash metal lemeze, ugye az már nem punk volt, hanem ilyen igazi thrash-be hajlós. De aztán az első nagy megvilágosodás a Panterával jött, mondtam apukámnak, hogy na most akkor mutassa meg a legdurvább lemezét, ami csak van, erre ő leemelte a polcról az akkor még friss Official Live felvételt, és az volt ami aztán úgy átütött, mint azóta talán semmi sem!
Az első zenekarod egyébként milyen stílusban mozgott, rögtön ilyen zúzós metal dolgokkal kezdtetek?
Az első zenekaromba egy évvel az elektromos gitárom megkapása után szálltam be, egy osztálytársam bandája volt, egyszer látott a suliban gitározni és lehívott egy próbára. Olyan dolgokat játszottunk, mint a System, talán egy kis régi Sepu, szóval ez az akkori időkben divatos zenékre mentünk rá, de dalokat akkor még nem nagyon írtam, inkább kisebb díszítések, ötletek jöttek tőlem. Szóval már az első évemtől folyamatosan zenekaroztam, koncerteztem, amiből nagyon sokat tanultam!
Nemrég elindultál Los Angelesbe szerencsét próbálni, ahol egy gitáriskolába jártál. Mennyire volt tudatos, hogy mit fogsz ott kint csinálni, mennyire terveztél előre?
Ez abszolút tudatos volt, mert ez az iskola nekem már régóta a radaromon volt, régi álmom volt oda eljutni és most sikerült egy ösztöndíjat megnyerni. Mivel a Leander lemez most jött ki és előtte sokat koncerteeztünk, így volt rá lehetőségem, hogy ki menjek oda tanulni.Ráadásul sok olyan emberrel találkoztam ott kint, akik most majd a lemez amerikai megjelenésében fognak segédkezni. Például a Megadeth gitárosát, Chris Broderick-et sikerült beszervezni egy szólóra, a Két világ közt angol verziójába, ami a lemezen még nem lesz rajta, de valamilyen formában - talán egy EP-n - a közeljövőben az is meg fog jelenni. Persze az alapvető cél a további önmegvalósítás volt.
Viszont már ezelőtt is jártál Amerikában, aminek aztán az lett a vége, hogy a Nevermore gitárosa lettél, az a sztori hogy is nézett ki? Ha jól tudom először Warrel Dane énekes szólózenekarába kerültél be, igaz?
Ez az egész úgy indult, hogy 2009 szeptemberében a Sidi, aki most a Tankcsapda gitárosa visszajött a Los Angelesi-i NAMM Show-ról, neki ez az egész NAMM Show és Los Angeles-i légkör egy amolyan menyország, vagy akár tourist (nevet). És akkor beszéltünk az élményeiről, és amikor beszéltünk eldöntöttem, hogy a következő NAMM Show-ra megint ki akarok majd menni, mert ez egy olyan élmény, amiből aztán évekig lehet meríteni, táplálkozni, annyira feltüzeli az embert. És utána szeptemberben jött a felismerés, hogy az egyik kedvenc zenekaromnak már hosszú ideje nincs második gitárosa. Úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem, fölveszek pár videót, és azt elküldöm nekik valamilyen formában, szóval gyakorlatilag így történt, fölvettem 4-5 számot, amikről úgy gondoltam, hogy technikásabbak, érdekesebbek, általában a második gitáros szólamait vettem fel, aki ugye a Jeff mellett játszott a koncerteken, ugye a Chris (Broderick) részeit gyakorlatilag, ezeket a hangtechnikus barátomnál Lacikánál föl is vettük, majd egy rövid levél kíséretében, ami valahogy így nézett ki: "Sziasztok vagyok aki vagyok, nézzétek meg, hatalmas rajongótok vagyok, ha érdekel ráérek" (nevet). Az első levelet a Steve Smyth-nak küldtem, aki még Chris előtt volt a banda gitárosa, ő játszott a Godless lemezen. Aztán a következőt már Chris-nek írtam, hogy "Helló, gratulálok a Megadeth-es bulihoz, marha jó! Nem lehetne esetleg a régi munkádra pályázni?" Így félig poénosan ezt írtam neki, aztán az ő webmestere és egyben élettársa Stephanie Cabral nagyon ismert amerikai fotós továbbította ezt a Nevermore énekese Warrel Dane és gitárosa Jeff Loomis felé, szóval így röviden ez történt.
Így jött létre a kapcsolat, már beszéltünk e-mail-ben, Skype-on, de mivel nagy volt a távolság csak akkor hívott fel Warrel, amikor kimentem a NAMM Show-ra és ezek az akadályok elhárultak. És itt kérdezte a Warrel, hogy lenne-e kedvem egy kéthetes USA, Kanada turnét lenyomni a szóló csapatával, én meg nyilván azt mondtam, hogy persze, kurvára volna. (nevet) Volt egy hetem, hogy megtanuljam a teljes repertoárt, és ez egy amolyan meghallgatás is volt a Nevermore előtt. Az utolsó buli Seattle-ben volt és akkor találkotam személyesen Jeff-el is. Akkor kérdezték, hogy volna-e kedvem az Európai fesztiválokon is játszani, amire aztán nyilván megint csak igennel válaszoltam.
Az akkor felvett (azóta kiderült, hogy utolsó) Nevermore lemez, az Obsidian Conspiracy lemezen játszottál, vagy ahhoz már későn érkeztél?
Mire kiértem méég éppen írták a lemezt, de már szinte minden szám kész volt és föl lett véve, egyedül Warrel-nek kellett még a címadó nótát felénekelnie újra, azt hiszem elveszett a sáv és azért. De a lényeg az, hogy akkor amikor ez történt a Jimnek, a basszusgitárosnak volt egy nótája, illetve egy vázlat, ez egyébként egy instrumentális darab volt és úgy tervezték, hogy fölkerül a lemezre, mivel az előző lemezen a Godless Endeavor-ön is volt egy ilyen dal, és egy olyasmit szerettek volna erre a lemezre is. És ehhez a dalhoz én is vettem fel ott egy szólót, egyébként teljesen spontán ment a dolog. Még a turné előtt meglátogattam őket és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem fölnyeríteni egy szólót, a válasz itt is "bázzeg" hogy a francba ne lenne volt. (nevet) De aztán ez a tétel egy kicsit túl vidám lett, a Hobbitok tánca munkacímet kapta egy kedves barátunk által, úgyhogy végül nem került föl a lemezre, de azért elég nagy királyság volt egy profi amerikai stúdióban fölvenni valamit. Itt Jeffel még nem is találkoztam, nagyon korai fázis volt még.
És végül elérkezünk a történet eddigi végéhez, hiszen a zenekar két részre szakadt: a Jeff- Van Williams és Jim - Warrel duókra.
Igen, ez így is lett lekommunikálva. Igazából ez ugye egy nagyon régóta működő, profi zenekar. Ha ilyen szinten csinálod a bandát, akkor a tagok közti kapcsolat már olyan lesz mint egy házasság, ami ugye megromolhat, erre elég sok példa van. Márpedig ha az ember együtt tölti az ideje javarészét a másik 3-4 emberrel egy buszban összezárva, akkor ezek a személyes eltérések a sok év alatt szép lassan kijönnek és ugye ezek vezetnek a zenekarok feloszlásához általában az esetek többségében. És itt is ez történt, a Jeff és a Van pályája egy másik irányba kellett, hogy terelődjön, mert már nem tudtak együtt dolgozni a többiekkel. Ez engem olyan szinten nem érintett, mert azóta is teljesen jó kapcsolatban vagyok mindenkivel a zenekarból. Van például nem sokkal később egy régi zenekarával, a Pure Sweet Hellel összehozott egy lemezt, amin két szólót is játszok olyan gitárosok mellett, mint Chris Amott az Arch Enemy-ből, Glen Drover aki régebben a Megadeth-ben játszott. Meg aztán Jeffel is beszéltem, amikor kint voltam, szóval mindenkivel tartom a kapcsolatot. Még nem aktuális a dolog, de egy ideje készül egy szólólemezem, amire a Leander mellett nincs időm, meg a helyzet sem adott rá, de ezen a lemezen Van fog dobolni! Warrel pedig elivleg számít rám a következő szólólemezén is!
A téma lezárásaképpen muszály megkérdeznem, hogy van arra jelenleg esély, hogy újra összálljon majd a zenekar, vagy ez most egy meghatározatlan időre történt szakítás?
Nem egyszerű a helyzet, megint csak arra tudok visszautalni, hogy ez olyan mint egy házasság, ami egy évvel ezelőtt véget ért. Ugye az sem olyan dolog, hogy másnap már új férjet, feleséget talál az ember, ezt ki kell heverni, mindenkinek új alapokra kell helyeznie az életét, zenei életét és ugye ezek az emberekvannak annyira kreatívak, hogy már új pályára álltak és csinálgatják a saját dolgaikat. Warrel-ék dolgoznak a Sanctuary reunion dolgon, Jeff most adott ki szólólemezt, a második turnéjára készül Amerikában, egyébként jönnek majd Európába is és valószínüleg lesz lesz magyar állomás is. Van is dolgozik a saját zenéjén, szerencsére közös munkánk is van ugye, úgyhogy mindenki csinálja a dolgát. Szóval lehet, hogy újra összeáll majd a zenekar, de nem a közeljövőben az biztos, nem lenne értelme, mert ugyanazok a próblémák újra előjönnének és nem lenne értelme a zenekar vitathatatlan érdemeit elrontani egy rossz hangulatú turnéval. Szerintem mind két fél van olyan tehetséges, hogy hasonló sikerekkel menjen tovább, mint eddig!
A kint tartózkodásod alatt mennyire tartottátok a kapcsolatot a Five Finger Death Punch élén nagy sikereket elérő Báthory Zolival? Esetleg segített a beilleszkedésedben is?
Igazából a Báthory Zoli egy rendkívül egy rendkívül elfoglalt ember, most például nem is beszéltünk. Ezt megelőzően a Leander lemez kapcsán volt róla szó, hogy lehetne kooperálni, de sajnos nagyon elfoglalt. Szóval a kérdésre válaszolva: ezúttal sajnos nem beszéltünk, nekem is meg voltak már a terveim, hogy mit, merre, hogyan szeretnék, ő pedig addigra már turnéra ment, tehát nem is lett volna rá alkalom. Ráadásul ő nem is Los Angeles-ben él, hanem Las Vegas-ban, ami 6 órányi távolság autóval.
A Nevermore sztori miatt Magyarország egyik legismertebb "metal arca" lettél. Mennyire tudtad feldolgozni ezt a hirtelen jött népszerűséget?
Igazából a mindennapjaim terén olyan zintű változást nem érzek, a világmeglátásom sem változott. Viszont pozitívum, hogy a Leander zenekarnak köszönhetően sokkal több időt tudok a zenélésre fordítani, mint előtte csak remélni mertem volna. Most persze nem azt mondom, hogy éppen Rózsadombi villára gyűjtök, de azért tök jól elvagyok. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek, mellette tanítgatok, szerintem ez a legtöbb, amit elvárhat az ember.
Beszéljünk egy kicsit a Leander sikeréről, hiszen nem mindennapi sikereket ért el a zenekar az elmúlt időszakban, nagyon rövid időn belül.
Igazából ezt nehéz elmagyarázni, jó időben, jó helyen, jó együttállásban történt minden. Meg ugye a megfelelő emberekkel is találkoztunk, akik a megfelelő irányba terelték a zenekart. Beszélek például a Borbás Robiról, aki a borítót tervezte, vagy a kiadóról, akik teljes vállszélességgel állnak mögöttünk, de ugyanígy a családok, barátok, akik mindenben segítenek. Persze emellett az is fontos, hogy hisszük, amit csinálunk az jó, mint minden más zenekar. Az meg óriási szerencse, hogy mindenféle recept meg görcs nélkül sikerült olyat összehozni, ami szerencsére érdekli az embereket, nemcsak itthon, hanem még akár külföldön is! Persze az is nyilvánvaló, hogy szakmai szinten az én sikereim, illetve amit ugye elértem a Nevermore-al, az sokat segített a külföldi dolgokban is, meg hazai szinteten is. De persze már amikor Leander elkezdte a csak te videóval már egy óriási sikert hozott, pont mint annak idején szájról - szájra, most Facebookról - Facebookra terjedt a dolog, és terjed a mai napig is. Szóval ez a recept, hogy sikerült izzadságmentesen olyat alkotni, amit az emberek szeretnek és azonosulni is tudnak vele. Persze mint minden zenekarnak nekünk is célunk, hogy sokat turnézzunk, bulizzunk, de nem ez volt a fő szempont, fontosabb volt, hogy jól éreztük magunkat miközben együtt zenéltünk és nem mellesleg jó zenéket is tudtunk összehozni közösen!
Nemrég az amerikai karrieretek érdekében nevet módosítottatok Leander Rising-ra, ezek szerint ott kint is komolyan számolnak veletek?
Igen, sikerült átütni ezt azingerküszöböt is, hogy a Sony segítségével a Red Distribution és más cégeken keresztül július 17-én meg fog jelenni az album digitálisan és egy limitált példányszámban fizikai formátumban is. És hogy mennyire számolnak velünk? A realítások talaján maradva, eddig annyira, hogy elvetik a magvainkat, kihozzák a lemezt és várjuk, hogy mi történik, ha ott is sikerül ilyen sikereket elérni, mint itthon, akkor bebizonyosodhat, hogy még sokkal több van ebben a zenekarban. De mondjuk maga a tény, hogy meg tud jelenni a lemez Amerikában már önmagában egyedülálló, ilyen még talán nem volt magyar metal zenekar történetében, hogy Amerikában jelent meg ilyen ttávolságból, mert egyébként a távolság az egyik legnagyobb ellenségünk, meg mondjuk szinte mindenkinek itt Kelet-Európában. Úgyhogy most bizakodunk, július 17 egy fontos dátum, addig még nekünk is sok tenni valónk van és nagyon sok fog múlni a szerencsén.
A másik zenekarod a Vulgar Display Of Cover egy Pantera tribute zenekar, mit jelent számodra ezeket a dalokat játszani nap mint nap?
Igazából nekem volt egy másik Pantera tributom is, amit a Vulgar énekesével Pítivel csináltunk. Amikor létrejött a Vulgar eleinte a teljes Vulgar Display Of Powert elnyomtuk a bulikon, mert akkor éppen 19 éves volt a lemez. Meg azt hisszem a Cowboys is akkor volt 20 vagy valahogy így, de végül a Vulgar mellett döntöttünk, mert a Cowboys túl nehéz volt, inkább a Vulgar groove-osabb világát választottuk. (nevet) Ami egyébként szintén marha nehéz, de egy fokkal azért könnyebb. De mára persze a teljes diszkográfiából merítünk a koncerteken. Egyébként a banda többi tagja is ugyanolyan Pantera örült, fan szóval mivel ez a szenvedélyünk igyekszünk a legkomolyabb szinten csinálni az egészet. És a mai napot is ugyanúgy várom, mint a legelső koncertet, mert ezeket a számokat életem végéig imádni fogom játszani!
Végezetül beszéljünk a Rock Napja rendezvénysorozatról! Neked mi a véleményed az ötletről, segíthet ez a rock/metal zenék mai siralmas helyzetén?
Én úgy gondolom, hogy ennek abszolút van létjogosultsága! A rock zenét hallgató emberek egy igazi közösséget alkotnak és nagyon összetartóak tudnak lenni, egy irányba tudnak nézni és gondolkodni, úgyhogy egy tök pozitív kezdeményezés ez szerintem! Azt persze majd meglátjuk, hogy a mai gazdasági helyzetben meddig tudnak működni ezek a rendezvények, fesztiválok, de minden ilyen jellegű kezdeményezés pozitív és a kincsengésének is annak kell lennie, hiszen marhára örülünk, hogy itt vagyunk és tök jó embereknek játszhatunk, úgyhogy én szurkolok, hogy legközelebb is legyen!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
